Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Luppis János

2013.03.17

Luppis János, a torpedó szülőatyja:

Tengerésztiszt apja tengerészkapitány volt, ő is fiatalon került az osztrák-magyar haditengerészethez, ahol fregatt-kapitányként szolgált. Kezdetleges torpedójának modelljét az 1860-as évek elején készítette: ez hajtóművel ellátott csónak volt, orrában gyújtókészülékkel és benne a robbanószerkezettel. A csónakot sűrített levegővel meghajtott hajócsavar mozgatta előre, két kormánylapáttal kormányozták a partról mozgatott zsinórok segítségével. Célba ütközéskor robbant. Találmányát bemutatta a hadügyminisztériumnak, de sem támogatást, sem elismerést nem kapott. Később kapcsolatba került R. Whitehead angol feltalálóval, a Népszigeti hajógyár alapítójával, s a közös munkájuk eredményeként Fiumében 1866-ban elkészült torpedó már a maiakhoz hasonló fegyver volt. A hajtóerőt egy 25 atm. nyomású légtartály szolgáltatta. A sűrített levegő előmelegítése a teljesítményt jelentősen fokozta, a két, ellentétesen forgó hajócsavar az oldalirányú kitérést volt hivatva kiküszöbölni. A torpedót alkalmassá tették felszíni, víz alatti, később pedig repülőről történő indításra is. Az új fegyverből Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán és Oroszország vásárolt nagyobb mennyiséget. Első harcszerű bevetése 1877-ben, a perui polgárháborúban történt, tömegesen az orosz-japán háború tengeri ütközeteiben alkalmazták, 1904-ben. A torpedó feltalálója 1869-ben magyar nemességet kapott találmányáért. 

Forrás:http://www.feltalaloink.hu/tudosok/luppisjanos/html/lupjanindex.htm

 

 
 

 

Profilkép



Statisztika

Online: 1
Összes: 371158
Hónap: 817
Nap: 40