Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

"Torkán" János-Nem mese ez gyermek

2014.01.30

 Mesét mondok, igazat…

 

„Miként azt már mondottam, hamis színjáték, Majá a világ,

Az ember avas dogmák közt botladozva keresi magát, az igazát.

Rabláncra tűzdelt ok-okozatok vezetik távolabb, s egyre tovább,

Majd az út végét jelző kőre rogyva találja meg szemében Istent és a fényben önmagát.”

(Torkán: Ajánlás)

 

Bizonyára sokan elcsodálkoznak annak hallatán, hogy a legöregebb isten a Szemisten.

Márpedig bármennyire hihetetlennek tűnik, valamikor a Szemisten-kultuszok világszerte elterjedtek voltak. Erről vallanak a Klaus Dona által Dél-Amerikában fellelt, időtlen „szemes piramisok”, és számtalan szemmel, vagy szemmotívummal ellátott tárgy.

 

Ennek öröksége az egyiptomi Atum –mag, Hórusz Szem, Ankh jelképek, és nem kevésbé a később kialakult, ősi napvallások.

Ugyanis a Nap egészen másvalami, mint azt a tanulmányainkból kiindulva gondolnánk. A Nap a Világok Szíve, a Mindenség központjában székelő Szentmag mása, elvetett magja, mondhatnánk, evilági tükröződése.

 

Nemhiába mondogatták őseink, „fényes Napunk, Isten szép szeme”*, magyarán fogalmazva – a nyelvünk szem-mag megfeleltetéséből, az „Isten szeme/valamicsodája” jelentésű „us” rovásjelből, vagy a „Magos Égi Kövünkből” kiindulván -, az Isten Magja.

 

*Maga a szem sem csupán a hétköznapi fény befogadására, hanem az isteni sugárzás felfogására, lelkünk, önmag-istenségünk visszatükröződésére szolgáló szerv. 

 

Miáltal, amint kél a mag, azonképpen kél a Nap, és nem kevésbé vele kél a létezők magja is reggelente. Avagy az ébredő Nap eredetileg  Mag volt, melynek kelése, nyílása okozta a sötétség burkának, a haj, héj szakadását, a haj-nal hasadását. A delelő, növekvő, „nagy Magból” lett a Nap, majd a kihunyó, lehulló Napot Regnek, ő-Regnek nevezték. (Lásd, a Reg-el, Reg-múltát követő reg(g)-el-t)

 

(Hogy csak a lényegesebb összefüggéseket említsem.)

 

Eme ősi Mag/Szem-tiszteletnek kőbefaragott emlékei az úgynevezett megalitikus építmények, és a rajtuk, bennük található díszítőmotívumok is, melyekről csupán azért nem rendelkezünk elegendő információval, mert alapjaiban helytelenül közelítjük meg a „kőbaltás ősembereknek” titulált, több ezer éve élt elődeink szimbólumrendszerét, a nekünk szóló üzenetét.

 

A szakemberek csodálkozással tekintenek a hatalmas szemekkel ábrázolt istenekre, istennőkre, és nem kevésbé az azonos információt közvetítő, stilizáltabb szemekre, szempárokra, a körbe, rombuszba, háromszögbe foglalt szemekre.

 

Példának okáért a fentebb említett mértani idomokba, körökbe, spirálokba foglalt szemeket, pontokat helytelenül „eye goddess-nek”, azaz szemistennőknek nevezték el, holott a valóságban egészen másról van szó.

 

A kör közepébe, esetleg a spirál magjába rajzolt pont, szem közel sem tekinthető istennőnek, sokkal inkább „férfiistennek”, maszkulin töltetű szimbólumnak, azaz sugárzó magnak, melynek termékenyítő sugarait a köréje rajzolt kör, vagy spirál jeleníti meg.

 

Miáltal eme sugárzás az anyagi világot megjelenítő rombuszba, háromszögbe ültetett magja, szeme már két isteni tényezőt, helyesebben a térbeli kiteljesedést, a testet-öltést, a létezést biztosító Ten-gellyel együtt már a hármas isteni egységet, az Íz*-Ten-Anyát, az Íz-Ten-Anya megbonthatatlan Egységét jeleníti meg.

 

*Az Íz-t a további magokat ültető, teremtő, a létezőket átható, összekötő, információhordozó magsugárzásként definiálhatjuk.

 

Mivel pedig a térben kiteljesedő anyagot megformázó, fenntartó Mag/Íz* az anyagba süllyedt érzékszerveinkkel legkevésbé érzékelhető, azaz a leginkább isteni természetnek tűnik, magától érthetően főként a Mag/Szem-kultuszok alakultak ki.

 

*A sokat emlegetett magról, magokról tudnunk kell, hogy az általunk érzékelhető létsíkban hol aprócska pontként, hol hullámtermészetű rezonanciaként nyilvánul, nyilvánulnak meg. 

 

Eklatáns példája ennek a Spanyolországban található Los Millares, amelynek partjainál úgy ötezer évvel korábban a helyi lakosságtól jócskán fejlettebb kultúrával bíró nép hajói kötöttek ki.

A jövevények véget vetettek az értelmetlen, véres áldozatoknak, és a megalitikus építészet mellett elterjesztették a Mag/Szemisten hitét is.

 

Íme a Magból, a magos körből nyíló, alsóbb szintű újabb magok, újabb körök elmélete, azaz a valamikori Los Millaresi település modellje, s mellette összehasonlításként a máltai Hal Tarxienben található templom-együttes.

 

1.jpg

 

2.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A „halmok” külső és belső kialakítása egyaránt magra, szemre utal

 

 

3.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.jpg

 

 

 

 

 

 

5.jpg

 

 

Az előkerült kerámiák szemöldökös szempárja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magok által ültetett magok, és a magsugárzás folytán minden létezőben ott ragyogó szemek megjelenítése

6.jpg

 

 

Tagadhatatlanul ezt a kultúrát képviselik a szíriai Tell Brak „szemtemplomai”, az angliai Folkton Wold dombsírjának mészkövei, a franciaországi Gavrinis sziget faragott kövei, és nem utolsó sorban az írországi Newgrangeban található, úgynevezett halomsír is.

 

Tell Brak-i szobrok:

 

7.jpg

 

 

Folkton Wold érdekes kövei:

8.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Newgrange fantasztikus építménye pedig megér egy külön misét…

 

9.png

 

A képen látható, közel kör alapú, nagyjából nyolcvan méter átmérőjű szem, mag formájú építményt 12 (megmaradt) menhír, kőoszlop veszi körül, míg magát a halmot kilencvenhét díszített, kisebb, faragott kő szegélyezi.

 

A közepén elhelyezkedő „sírkamrához”, egy a téli napforduló napkeltjének irányába tájolt, szűk folyosó vezet. A faragott kövekből emelt kőkapu felett elhelyezkedő nyílás biztosítja a kelő Nap sugarainak behatolását az építmény belsejébe.

 

10.jpg

 

Michael O’Kelly archeológusprofesszor a következőket írja az 1969. december 21-én reggel tapasztaltakról:

“Pontban reggel 9 óra 54 perckor a napkorong felső széle megjelent a horizonton, 9 óra 58 perckor az első fénysugár áthatolt a résen, és végigpásztázta a folyosót. Majd bevilágított a sírkamrába, végül eljutott a leghátsó kamra medence alakú kőtömbjéig. A kezdetben még vékony fénysugár közben 17 cm-esre szélesedett, és amikor a kamra padlójára tűzött, drámai módon szinte lángba borította az egész sírkamrát. Tisztán megvilágította a többi kamrát, így láthatóvá váltak a gyámköves tető apró részletei is, 10 óra 4 perckor a fénynyaláb keskenyedni kezdett, 10 óra 15 perckor pedig eltűnt.

A bejárati folyosó egy, száz darab, habarcs nélküli, mérnöki pontossággal összeillesztett kőből kiboltozott barlangteremhez vezet, melyből szembe, illetve jobbra és balra, sírnak hitt* vájatok, kamrák nyílnak. A folyosó és a barlangteremből elágazó járatok együttese, szabályos keresztformát alkot.

*A barlangterem közepén égett emberi maradványokat tartalmazó kőtálat, valamint egy kőoszlopot is találtak, ami nem feltétlenül támasztja alá az építmény sír jellegét.

(Idő és hely híján most nem térnék ki a Newgrangei-elméletek sokaságára, hanem a már korábban felfedett összefüggések felhasználásával próbálom meg értelmezni a leírásokból nyert információkat. (Lásd, http://magvallas.hu/magonc/)

Tehát a Világok Szívének (a Napnak) magokat ültető sugárzása, az Íz (napsugár) által összeköttetésbe kerül a Szentmag (a Nap) az „anyagmélyi” Maggal (a hosszanti „sírkamrával”), miközben a sugárzás áthatol a köztes Magon*, amely ennek hatására megnyílván, meghasadván beragyogja, létrehozza, megteremti a kettős természetű anyagi világ „oldal” Magjait (két oldalági „sírkamrát”).

*A magvallás elmélete szerint a Mindenség hármas tagozódású, az „Égi” világ, a forma és tömeg nélküli létezők, a Szentmag birodalma, a köztes világ (Lásd, Éden) a némi formával és tömeggel bíró létezők birodalma, míg a „Földi” világ a már határozottan elkülönült formákkal és sűrű tömeggel rendelkezők birodalma.

 

Az ismertetett Newgrange vázlatrajzban, illetve az általa ihletett teremtésmodellben, a Mag-íz és az Anya, Anyag mellett magától értetődően benne foglaltatott a harmadik, a teret adó isteni természet, az Isten egyenese, a törvény, a tengely, a rend, a Ten (az egyenesen behatoló sugárnyaláb) is. Amely Ten-gely a belőle nyíló anyagi tengelyekkel (oldalágakkal) megalkotja a tér, a teremtés szimbólumát, a „Nagykeresztet”.

 

De lássunk egy magyar fülnek ismerősebben csengő, a magyar szemnek szemléletesebben feltárulkozó példázatot: Képzeljük el amint az Életfa* csúcsán lévő Szentmag Íze összeköti a Szentmagot a gyökérzet alján elhelyezkedő „alvilági” Maggal, miáltal a tőnél elhelyezkedő „köztes” Mag hasadásával megszületik az Életfa, a Világfa jobb és bal, világos, és sötét oldala.

 

*A máltai megalitdíszítések tanúsítványai szerint, közel sem túlzás Életfa szemléletről beszélnünk

 

De, hogyan is mondta Michael O’Kelly?

„A kezdetben még vékony fénysugár közben 17 cm-esre szélesedett, és amikor a kamra padlójára tűzött, drámai módon szinte lángba borította az egész sírkamrát. Tisztán megvilágította a többi kamrát…”

Csakhogy nem ám akármilyen Napról beszélünk, hanem a téli napforduló felkelő napjáról, arról az újszülött Napról, amelyik végre megtöri a sötétség uralmát, arról a Magról, melynek hasadása felszakítja az elmúlás, a bezárkózás burkát, és az élet Ízével tölti meg az egész teremtett világot.

Avagy a Szentmag Íze megtermékenyíti az alvó Magot, melyből újabb Magok, újabb „edények” nyílnak. Jelesül, a három létsíknak (Égi, Köztes, és Anyagi), vagy a három isteni természetnek (Íz-Ten-Anya) megfelelően pontosan három.

És így megy ez tovább lent, mint, fent, kicsiben és nagyban az idők végezetéig, amíg csak el nem kezdődik a világok virágának záródása, a Szentmagba való visszatérés, teret adván ezzel egy másik, új, születendő univerzumnak.

Íme a kőkorszaki teremtésmítosz, mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy a Kr.e. 3200 környékén a mai Írország területére érkező népcsoport is valakiktől kapta a tudást.

Ezt a kódot, ezt a hármasságot tükrözi vissza magépítmény legjellegzetesebb díszítőmotívuma, a hármas-spirál is.

 

Newgrange-i kövek híres rajzolata:

 

A spiráljelről általánosságban elmondható, hogy legfőbb üzenete, a körhöz hasonlatosan a kiinduló pont, a mag létének elsőbbsége, és az abból kiteljesedő rezonancia, hullámhatás, a sugárzás. Ám a spirál annyival „több” a körnél (a pont köré rajzolt kör egy statikus állapotú, „alvó” magot takar), hogy benne foglaltatik a mozgás, az élet, a dinamika, a teremtés, egy újabb spirál, újabb mag, újabb mozgás, újabb élet ültetésének a lehetősége. Miáltal a spirál méltóbb a Teremtő Isten szimbólumának címére.

(Lásd a „nemzetközi” Jóma isten székely-magyar motívumait, melynek „magvallásos megfejtése a „jó”/„sugárzó”/„ízes” – Ma-g)

Ami esetünkben azt jelenti, hogy a középpontból, a Szentmag spiráljából nyíló további magok, spirálok ugyancsak a newgrange-i halom vázlatának üzenetét, a teremtés kódját, a „lent, mint fent” Isten megbonthatatlan hármas természetét, létsíkjait hordozza magában.

A spirális díszítőelemek mellett előfordulnak még úgynevezett cikk-cakk és rombusz motívumok is, melyek közül a cikk-cakk az anyagi világ létrejöttéhez elengedhetetlenül szükséges „rend” kialakulását, míg a rendből (cikk-cakkból) összeálló rombusz, a négyszög magát a kialakult anyagot jeleníti meg.

Egy példa a spirálból kelő szemekre, és az abból „kikristályosodó” anyagi világra.

 

11.jpg

 Egyre érdekesebbé kezdenek válni ezek a – gyakorta a mai technikát is megszégyenítő – száz tonnákat megmozgató, felemelő, menhíreket, dolmeneket, hatalmas kőköröket állító társadalmak.

Már-már olyan érzése támad az embernek, hogy nem véletlenül, nem csak a hiányos ismeretek miatt nem tudunk róluk semmit (igazából nem tudjuk, kik voltak, és honnan jöttek), nem véletlenül lettek prehisztorikusak, történelemelőttiek, ugyanis Isteni titkokat, égi üzeneteket kódoltak bele, a nekünk, és az örökkévalóságnak szánt köveikbe.

 

Ám, ha valóban van valami igazság a fenti állításba, akkor a különböző kőoszlopok, teraszok, asztalok alkotta gigászi kompozícióknak is kell lennie valami „titkos” mondandójának.

Mivel egy az egész földre kiterjedő részletes vizsgálat akár évekig is eltarthatna, tekintsük át a könnyebben elérhető európai emlékeket. - bár lehetőségek híján azokat is csak vázlatosan, a teljesség igénye nélkül.

Kezdjük mindjárt egy kicsi, a mai Franciaországhoz tartozó szigettel, Er Lanniccal.

Már maga a sziget madártávlati képe is meglehetősen beindítja a titkok megfejtésén fáradozók fantáziáját, de még inkább igaz ez a 49 menhirből kialakított, részben a tengerben elhelyezkedő kőkörére (helyesebben oválisára). Sőt mi több, apálykor felsejlik a teljesen víz alatt lévő mása, egy valamivel kisebb kör, amivel együtt egy „nyolcast” formáznak.

 

Er Lannic a levegőből:

12.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kőkör

13.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az a bizonyos „nyolcas” méretarányos rajza:

 

14.jpg

Talán nem okoz különösebb meglepetést, ha erről a két, szakszóval mondva cromlech-ről is a „hivatalostól” eltérő véleményt ismertetek.

 

Már csak azért is, mert a nyolcas szám eme formája bizonyára ismeretlen volt akkoriban, ellentétben a már sokat emlegetett „szem”, „szempár” jelével. Amely ősi szimbólum jelképezheti az anyagi világ kétpólusú, örökös körforgását (hiszen valahonnan jönnie kellett a végtelen jelének), de utalhat akár a szintén szimbolikus Hold-szem, Nap-szem kettősségétre is.

 

Miáltal, minden híreszteléssel ellentétben könnyen elképzelhető, hogy nem a vízszint emelkedésének köszönhető az egyik kör víz alá kerülése.

 

Hogy az akkori technikával ez lehetetlen lett volna?

Lehetetlen lett volna - még a közelmúlt technológiáival is - a Bretagne-i 22 éter magas, több mint 300 tonna súlyú menhir felállítása, és a számtalan hasonló nagyságú dolmen fedlap felemelése.

Mindenesetre, tény, hogy a felvázolt teóriák ismeretében már nem annyira tűnnek talányosnak a dániai Tralleborg, az angliai Averbury látképei, vagy Málta megalitikus épületei, emlékei sem.

 

Tralleborg:

 

15.png

                               Averbury:

16.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hal Tarxien:

 

17.png

 

 

Máltai „jelek”:

19.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De nem lepődünk meg egy a Kevermes határában, szántás folytán előkerült vésett kő, és a már említett Er Lannic melletti Gavrinis szigeten látható „megalitos” minták kísérteties hasonlóságán sem.

A kevermesi kő:

 

20.png

             Gavrinisi kövek: 

21.jpg

 

                       

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem lepődünk meg, mert tudjuk, hogy a köveken vissza-visszatérő motívumok, csakúgy, mint a dolmen és menhirkörök az Élet Magjáról, az általa kibocsátott sugárzás teremtőerejéről szólnak.

Mivel a cromlech-ek, vagyis a kőkörök általában nem maradtak eredeti állapotukban (a későbbi építkezésekhez számos követ elvittek, szétvertek), nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket a menhirek számából.

 

Azonban általánosságban elmondható, hogy a téli napforduló kelő napjához tájolt építmények valami módon magukban foglalják a Mag-Íz, a Ten, Tengely, és a kettős természetű Anyag létrejöttének kódját. Mindemellett szemléltetik még a központi magot, a Szentmagot, és a belőle nyíló magköröket, az isteni hármasságot is.

 

Stonhenge látképe:

22.jpg

 A valamikori építőkről csupán, annyit tudunk, hogy körülbelül ötezer éve valahonnan érkezett egy ismeretlen eredetű nép, vagy azonos kultúrkörből származó népcsoport, akik szinte az egész Atlanti óceán partvidékén (Afrikától egészen Skandináviáig) megtelepedve azt tartották elsődleges feladatuknak, hogy emberfeletti erőfeszítésekkel a hétköznapi élethez szükségtelen, praktikus funkció nélküli, hatalmas sziklatömböket faragjanak és állítsanak, majd küldetésüket befejezvén nyomtanul eltűnjenek a történelem színpadáról.

 

Itt valami sántít.

Persze léteznek időszakonként alapjaiban változó elméletek az esetleges folytonosságról, az építési technikákról, szentély, temetkezési hely, vagy „csillagvizsgáló” funkciókról, és sok minden másról. De az igazság az, hogy nem rendelkezünk perdöntő bizonyítékkal egyik hipotézis alátámasztására sem, azaz nagy valószínűséggel, nem értünk még a végére a tudományos köntösbe bújtatott találgatásoknak.  

 

Egy dolog azonban bizonyos, a fennmaradt emlékek tanúsága szerint a megalitikus kultúra képviselői fejlett, kiforrott tudással érkeztek a „semmiből”. Mondom a semmiből, hiszen a jelenlegi kontinenseken nem azonosítható be a kiindulási pont, az építészeti stílus kifejlődésének helyszíne, mondhatnánk, nincs meg a rejtélyes építők őshazája. 

 

Miáltal, vagy valamiféle elsüllyedt szigetről, kontinensről származtak, vagy csak a tudást kapták meg valahol, valakiktől. Azt a tudást, amit kötelességüknek tartottak átadni azoknak az utódoknak, akik már képesek lesznek a részletekben való elmerülés mellett, felemelkedni, és meglátni az egészet is.

 

Fantasztikusabbnál fantasztikusabb feltételezések, de a leginkább szenzációs felfedezés, hogy nagyon úgy néz ki, a kőkori „kőbaltás” őseink tisztában voltak a világ keletkezésének titkával, ismerték a teremtés kódját.   

 

A mesének vége.

Szép Napot emberek, remélem, ébredeztek már!

 

Torkán