Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Kígyó

2009.08.01

A MITIKUS KÍGYÓ, PILISI FEHÉR KÍGYÓ, KÍGYÓSPIRÁL, UROBOROSZ, UREUSZ

KÍGYÓ

 
Leggyakrabban az ureusz-kobra, az uroborosz, a szivárványkígyó, tollaskígyó, kígyóspirál formákban találkozhatunk velük.

 „Miként Egyiptomban az ureuszt, azonképpen Indiában a szemüveges kígyót, más néven kobrát táncoltatja a kígyóbűvölő, mely előbbinek nagyon közeli rokona. Megfogja a nyakán, vízzel lefecskendezi, majd hirtelen, észrevétlenül megnyomja bizonyos helyen a nyakszirtjét, s a kígyó abban a pillanatban egész hosszában megmerevedik, érthetővé téve azt a régi történetet, melyet a biblia beszél el, Mózes „botjáról”.
Az ureusz kígyó, a harcos kobra az ókori Egyiptomban a fáraó koronáját személyesítette meg,

mérget lövellt az uralkodó ellenségeire, és ő vette körül a bolygóistenek napkorongját.
Az ureuszkorona – mely a harmadik szemnél kobrát ábrázoló aranykarika – misztikus szimbólum. A kígyó feje a homlok területére esett, a harmadik szem helyére. A belső látás állapotát és a világegyetem irányítását jelképezi. Némelyek szerint ez Hórusz szemének egy változata, míg mások szerint Rá szent szeme. Mindenképpen bölcsességet és értelmet jelképez.
A fáraó koronáján a kobra a tudatalatti vagy tudattalan elme, a mély vagy rejtett én képviselője.
Ezt a szimbólumot a beavatottak hordták, amely azt jelezte, hogy viselője átesett a kígyó-beavatáson és felébredt lény.
Kobra alakú Uadzset is, Alsó-Egyiptom védőistennője, a „felébredő”, és ez az istennő hieroglifája is.
. Az ureuszkorona a felemelkedett kundalini energia hordozójaként jelenítette meg a fáraót.

Észak-ausztráliai murngin nép legendás őse a rézkígyó, vagy szivárványkígyó. Vizesárok mélyén lakik, amelyben a víz úgy tündököl, mint a szivárvány. Tőle függött a nép fönnmaradása.
A szudáni dinkák első asszonya Abuk, a termés, a kertek és a víz védnöke, akinek jelképe a kígyó.
A kalina indiánok hite szerint mindent Amana hozott a világra, aki szép istennő, kígyó altesttel. Lakóhelye az ég vize. Nemcsak teremtő, hanem a vizek istennője is. Mindig megújul, amikor a kígyók vedlenek.

A
kígyólábú Anyaistennő hite több népnél is megtalálható.

Az azték esőistent kétfejű kígyó képében tisztelték.

Az afrikai busmanok szerint az elhunyt ősök kígyó formájában néha megjelennek a földön.

Az indiai kultúrkörben Vinata istennő, aki a vizet és az alsó világot jelképezte, kígyók anyja volt. Szintén Indiában léteztek félig kobra, félig isten alakban megtestesülő félistenek is, Nagas és felesége Naginis. De gyakran ábrázolták úgy Visnut is, hogy az örökkévalóság kígyóján alszik. Emellett Siva kígyót visel nyakláncként és karkötőként, amivel a szexualitást jelképezi.
A kígyó hosszú időn át, a keleti hagyományokban az emberben élő szexuális és teremtő életerő szimbóluma. A kundalini kígyó a gerinc tövében összetekeredve fekszik, szellemi embereknél felemelkedik a gerinc mentén, a csakrákon keresztül a fejre.

A
nágák, a kígyók, szoros összefüggésben állnak a vízzel, folyókkal, tavakkal, a tengerrel. A mítoszok szerint félistenek, akik tetszés szerinti alakot ölthetnek, emberit is. A föld alatti világ kincseinek őrzői. Általában sokfejű kobraként ábrázolják. Síva a démonok elűzésére öv gyanánt kanyarította a dereka köré.
A buddhista hagyomány szerint a nágák vízi istenségek, akik a buddhista szövegeket őrzik. ők őrzik azokat, amíg az emberek alkalmassá nem válnak a befogadására.
A nágakirályok felügyelik az esőzéseket, a folyókat, tavakat és tengereket, és megvédenek a villámcsapás okozta tüzektől.
 
A közép-amerikai maja mitológiában a levegő szárnyas kígyóistenét, Quetzlcoatlt többnyire
tollas kígyóként ábrázolják. (A toltékoknál Kukulkán a neve ,aztékoknál Virakocsa)
Az indiánok szemében az átalakulás és a gyógyítás jelképe. A kígyót tollas, repülő lényként ábrázolták- sárkány.
Ő volt a toltékok védelmező istene, és azt tartották róla, hogy a menny és a csillagok, illetve az egész univerzum mozgása az ő fennhatósága alá tartozik.
Ő uralta a szelet és a felhőket, és ő volt népének védőszelleme.

Egy afrikai nép elképzelése szerint a
pitontól ered minden, amely a testéből öklendezte föl a világ alkotóelemeit. A rituális szertartások alkalmával a lányok táncukkal idézik föl a kígyó mozdulatait.
A piton a görög mitológiában Püthon óriási sárkánykígyó volt, amely a Parnasszosz lábánál tanyázott egy sziklahasadékban. Héra parancsára üldözőbe vette az isteni gyermekeivel viselős Létót. Utóbb Apollón bosszút állt anyja szenvedéseiért, nyilaival megölte Püthont. Delphoi mellett terítette le, s itt jósdát alapított, amelynek minden-kori papnője, - Püthia - a kígyóról kapta nevét.
 
A kígyót gyakran ábrázolták
őrzőként is. A mítoszokban és legendákban gyakran szerepel, mint kincsek, az élet forrása vagy egyéb szent helyek őrzője-mint a sárkány. Kígyó őrizte azt a fát is, amelyen az Iaszonról és az Argonautákról szóló görög mitológia szerint az aranygyapjú lógott.

A székelyek a kapu őrének tartják az összetekeredett kígyót. Az ősmagyar táltosok tejet öntöttek a küszöbre, ahová beteghez hívták. Valószínű az őrző kígyónak szánt ’áldozatról’ van szó.

Asztrológiai jelent?sége is van a kígyónak. Közép-Amerika ősi kultúráiban a Kígyó a naptár ötödik napjának jele volt. Az e jegyben születetteket általában negatív tulajdonságokkal ruházták fel, mert a kígyóról azt tartották, hogy nincsen háza, szegény. A jegy szülöttei utazó kereskedők és harcosok, akik állandó lakóhely híján bolyonganak a világban.
A kínai asztrológiában a tizenkét év egyike a Kígyó éve.
Úgy tartják, hogy akik ebben az évben születnek, azokra a könyörületesség, a jövőbe látás és a vonzerő képessége jellemző. Mélyértelmü, sokat használt szimbólum az
uroborosz, a saját farkába harapó kígyó, vagy sárkány.

Ez a nagyon elterjedt szimbólum tulajdonképpen a körnek mint az örök visszatérésnek a megtestesítője, az állandó megújulás jelképe vedlése okán, kör formában ábrázolva a ciklikus ismétlődés, az idők körforgásának, a világok pusztulásának és újrateremtésének, a születésnek és a halálnak, az örökkévalóságnak, a kozmosznak a megtestesítője.

A kígyóspirál további jelképeket tartogat számunkra.
Az észak-amerikai navajó indiánok kígyóspirálok forgásrendszerével idézték meg a gyógyítás szellemerőit, hogy segítségükkel a betegben helyreállhasson a rendje vesztett életműködés.
 A négy égtáj, négy alapfaj (fehér, sárga, vörös, fekete) jelképe.

A túlvilág nagy Kígyókirálya a hindu mitológiában az életerő, a föld és a vizek ereje.

A küszöb őrzői, labirintusként kört alkotva vigyázzák a középen lévő kincset, amely a „bölcsesség gyöngye” és az isteni tudás.
Holps kiemeli a magyaroknál a fehér kígyó jelentéstöbbletét.
„A fehér kígyó egy nagyon régi hagyomány szakrális védő állata, a szent helyek őrzője. … A Kelet-európai néphitben sokszor feltűnik, mint az égiek földön hagyott házőrzője…”
A fehér kígyó, a kígyóspirál különleges magyar vonatkozására Molnár V. József: Világ-virág című munkájában akadtam: A pilisi hagyományban a fehér kígyó meghatározott ciklusokban felkúszik földalatti birodalmából és körbekeríti a Pilist, mint a magyarok szent helyét. Védőfénnyel körbezárja a spirituális magot.
Az Árpád-házi pénzeken is jelen van a négy égtáj közepén a szent központtal, azzal a szent hellyel, amit az a bizonyos fehér kígyó világos kerítéssel kerített körbe, jelezve, hogy itt a rítus érvényes, az őskirály és magyar nemzetsége az égi tudás birtokában lehessen.
Kilencszer bizonyos ciklikus idő alatt körbe keríti a spirituális védelem céljából, a tizedik alkalomkor nem a szent helyet keríti körbe, hanem felkúszik az égbe, és végig fekszik ama „égi fejér úton” amit Tejútnak neveznek és onnan újra erőt merít a földi dolgaihoz.
A Pilis hajdani tündérútjait a néphagyomány a Fehér Kígyó Útjának nevezi.
A néphagyomány koronát tesz a „világos” kígyó fejére, míg a sötét testű kígyót undok denevérszárnyakkal ábrázolja és a sötét anyagi világ urának nevezi. A pilisi fehér kígyó a szentséget, égi karizmáját állandósítja, addig a fekete kígyó a rontást, a kísértést teszi állandóvá.
A fehér kígyó adta át fehér ruháját a „magyar barátoknak” – a pálosoknak - és a ruhán keresztül a „tudását” is.



Ladonnak

nevezték a világ végén lévő Tündérek Szigetén növő aranyalmafát őrző kígyót is. 

  A kígyó a halottak birodalmához tartozó állat, és elsősorban a halál szimbóluma, de ugyanakkor a termékenység és a gyógyítás jelképe is lehet, mint a kosfejű kígyó. A kobra erőteljes és nélkülözhetetlen gyógyító szövetséges. A betegségek bekebelezésére azáltal képes, hogy megeszi a daganatokat és más ártalmas betegségokozókat.

Hermészhez - a római Mercuriushoz - kapcsolódik a nyugati ezoterikus tradíció legismertebb emblémája, a caduceus, Hermész botja, illetve Mercurius pálcája, mely köré két kígyó tekeredik, egymással szembeforduló fejjel, a bot tetején szárnypárral is ábrázolják.
Az alkímia képi világában a két kígyó a két alapanyag – sulphur és mercurius – egyensúlyi állapotát jelképezi, a teremtett világ két pólusát, - jin-jang, Nap-Hold, stb. – a pálca pedig a világtengelyt.
A caduceust, az élet pálcája körül összefonódó két ureuszt megtaláljuk az egyiptomi Thot – a bölcsesség, nyelv, kommunikáció, gyógyítás – istenének szimbólumaként is. Itt a szellemi és a földi birodalom egyensúlyát fejezi ki.
A mítoszok szerint Zeusz Aszklépioszt (Aesculapiust) a kígyóval együtt helyezte az égboltra, mint Kígyótartó csillagképet. A kígyó gyógyfüvet hozott neki, ezzel nem csak a betegeket gyógyíthatta, hanem a halottakat is fel tudta támasztani.
A régiek azt tartották, a kígyó megszelídül, ha tejet adnak neki.

Forrás: http://www.temesvarigabi.eoldal.hu/cikkek/mitologia/a-mitikus-kigyo_-pilisi-feher-kigyo_-kigyospiral_-uroborosz_-ureusz